HTML

elmélet kirakat

gondoltam gondolkozom az életet körülölelő gondolatokkal, és le is írom.

Friss topikok

Elkéstem...

gizz 2010.10.25. 23:37

Mégis mivel? Ezt kérdeztem én is magamtól, mikor azt láttam, régóta nem írok új bejegyzést, nem teszek semmi pluszt a bloghoz. Aztán rájöttem, ahogy mondani szokás ez nem lóverseny, de akkor miért érzem mégis úgy, nem tettem meg minden tőlem telhetőt. Ezt nem a tudatunk, hanem inkább a lelkiismeretünk teszi velünk. Mondhatni ezt várják el. Ha nem teljesítünk, nem alkotunk valami innovatívat, akkor azt mondják: jó-jó de hát ezt már láttam.

 

Ebből látszik, mi lesz a témám. A világ nyilvánvalóan változik, ezzel részben szemben áll, a „nincs új a nap alatt” elv. Picit cáfoljunk, ennek az elvnek nem az a lényege, hogy nincsenek új formák anyagok, zenei stílusok, gondolkodás, játék, stb. Hanem az, hogy már minden létezik, csak esetleg más formában. (legalábbis szerintem)

Bár elemeztem, még mindig nem cáfoltam. A lényeg, hogy elismerem tényleg rengeteg minden ismétlődik, és nehéz, vagy alig lehet újat alkotni, de ez nem a tudomány a zeneiség és hasonlók fejlettségéből adódik, hanem az emberi rövidlátásból. Régebben pl.: a repülés, a mobiltelefon és így tovább… mind hihetetlennek tűnt. Ma meg már….

Nyílván manapság nehezebb újat felmutatni, de még nehezebb lesz, ha sikerül teleportálni, és így tovább, de sose érjük el a tökéletességet, csak törekszünk rá. Egyszerű példával: mindig voltak emberi vírusok majd ellenszerek, aztán új vírusok, új ellenszerek, ennek sosem lesz vége, csak egyre nehezebb lesz megalkotni őket.

 

Most már leszögeztük, habár lassan, de azért változnak a dolgok, és születnek új csillagok ( a megasztárban -.-)

Akkor most jöjjön az, mi bajom nekem ezzel. Alapvetően semmi, kivéve néhány tudományágat pl.: a robottechnikát, a génmanipulációt, és egyebeket.

Ne klónózzanak! Az emberekből azért van egy, hogy legyenek valakik, legyen személyiségük.

A másik pedig, bár közhelyessé vált már a sok posztapokaliptikus film miatt, de mégis figyelemreméltó. Léteznek gondolkodó robotok, akik képesek beszélgetni, focizni, autót vezetni stb.

Mire jó ez nekünk? Persze kényelmesebb lenne, ha egy robot házvezető nő takarítana, csakhogy tényleg lenne rá esély, hogy ezek a lények, ráébrednek a tudatukra, és akkor gondok lesznek.

 

Lehet ezen mosolyogni, de gondolkozni úgyszintén.

A világban sokkal nagyobb gondok is vannak, annál, hogy meddig tart egy mosogatás, találjanak ki a tudósok egy algoritmust a környezetszennyezés megállítására és a társadalmi problémák megoldására, és akkor mosolyogva emelem majd kalapom.

 

1 sónak is szász a vége: Éljen az új világ, haladjunk, legyen jobb az élet, de azért OKOSAN!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeletkirakat.blog.hu/api/trackback/id/tr72399355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr.Edorwhat 2010.10.30. 10:48:59

Átgondolom és majd érdemben jól megkommentellek :D

gizz 2010.10.30. 19:35:37

Hát igen, bár van blogom és kiírhatom magam, mégsem olyan, mintha valakivel erről társalognék, ezért várom a kommenteket.

lepkefóbia · http://turi.dzsembori.hu/ 2010.10.31. 23:05:29

hát a klónozás. Szerintem egy iszonyat önző dolog. Mármint úgy értem, ha valaki klónozná magát (vagy azért, hogy több legyen belőle; vagy mindig újra és újra, mindig amikor meghal, hogy úgymond "halhatatlan" legyen) sz az önzés csúcsa lenne. És amennyire ismerem az embereket, ez be is fog következni (vagy már talán megis történt). Elsőnek csak "váo milyen érdekes", de aztán sikerül majd ezt is túlzásba vinni, talán idővel pár helyen még legális is lesz, szóval ki tudja.

A robotika, ilyesmi. Ott sem az a nagy kihívás, hogy minél emberibb és jobban mozgó végtagokat és mozgást hozzanak létre, hanem az intelligencia és az érzelmek. Ez a tudat dolog érdekes. Mert szerintem azt is csak mi adhatunk nekik, miután ez a dolog már nem csak gyerekcipőben fog járni. De igazából pont az a lényeg, hogy csak mi adhatunk. De még ha így is teszünk, ez még nem probléma, csak maga a képességünk lenne az, mert nyilván lenne olyan ember, akinek az lenne az érdeke, hogy valami kevésbé jóra használja. Például megöletne vele valakit, szexuális dolgokra használná, vagy bármi egyebet csináltatna vele, amire egy embert nem lehetne csak úgy "rávenni", vagy egyáltalán.

Az érzelmek a másik, amit mondtam. Amíg egy robot érzelmek hiányában létezik, addig pszichopata. Ez viccesen vagy furcsán hangzik talán, de tulajdonképpen ez van. Lehet, hogy egyszer lesznek olyan robotok, akik képesek lesznek az érzelmeket megérteni, vagy megtanulni, de ezis csak egy program lesz, egy algoritmus, nem érzik át a dolgot. Azis lehet, hogy erre is lesz valami megoldás, inkább csak valami áthidalás, amivel mondják, de sohasem lesznek képesek olyan érzésre, mint mi, ha csak "vasból" lesznek összetákolva. Lehet, hogy tévedek, de nem vagyok biztos benne én sem, hogy megérné idáig feszegetni-fejleszteni ezt a dolgot.
Na egyenlőre ennyi. Majd társalogj vissza :)

gizz 2010.11.01. 21:10:36

Az a meghökkentő, hogy kb. mindenben egyetértek, csakhogy ettől még nincsenek szép kilátások.