Nah, eljött az idő, végre érzek annyi erőt, és gondolkoznivalót magamban, hogy tegyek le valamit az asztalra. (Tisztelt nézőink, a mai napon két témáról fogunk beszélgetni, sztárvendégeink pedig Józsi, és Géza lesznek.)

Megragadott pár foszlány, kis életünkből, és ami tőlem már megszokott, hirtelen megírom, és közzéteszem a bejegyzést, teli nyelvtani hibával. Ez már csak így szokott lenni. Átgondolom a dolgokat, nem is telik sok időbe, és leírom, néha nem is gondolom végig, csak visz az ár.

A filozófiának nagy hibája, hogy túltöprengjünk dolgokat, néha csak el kéne fogadni, hogy semmiképpen sem lehet jó döntést hozni, és inkább arra koncentrálni, amiben még érhetünk el változást.

Ma, sőt nem is olyan rég, egy tündér ezt mondta nekem: „Jó de ő olyan elvont.” Bár ez picit kapcsolódik, az utolsó tésztámhoz, én úgy érzem, van különbség, (vagy ahogy pillangó barátunk mondaná: „úgy érzem mégsem”)

Alapkérdésként felteszem, mi az elvont definíciója? A köztudatban, úgy él: A megszokottól eltérő, földöntúli, és így tovább gondolat. Ez mind szép, és jó… csakhogy ezt újra kell értelmezni, ezért szeretem modern kis világunkat. Kicsit jobban belegondolva, és drasztikussá tévé, ma már olyan hogy elvont… (mélylevegő) NINCS!

Mondja meg nekem valaki mi, a mai erkölcsi, magatartási, viselkedési és az öltözködéstől, az étkezésig, terjedő norma. Régebben, (azok a régi „szép” idők, de kár, hogy nincs irónia szimulátor a Word-be) még megvoltak ezek, a megszokott család, 1 kocsi, 1 tévé, iskola munkahely, patriarchális társadalom, 1 feleség, sok gyerek stb. Lehet erről már korábban írtam, de ez most más.

Szóval, ha ma is ezt vesszük alapul, akkor mindenki más elvont? Tehát kb. úgy két család normális a többiek elvontak, de akkor ők lesznek kevesebben, tehát eltérnek a színes palettától, tehát elvontak. Hogy is van ez?

Ma már mindenki azt tehet, amit szeretne, persze ez óriási értékcsökkenéssel jár, mégis nagyon jó. Ülhetek itt 11 órakor, sör mellet, irogathatok a blogomba, és bárki elolvashatja, leszólhatja, dicsérheti, mert szabad az ország (még, de nem ide akartam kilyukadni.)

És ez az óriási szabadság miatt, mindenkinek magasan ívelnek a gondolatai, a szokásai.

Normális az, hogy egy 12 éves srác jéghokipartit rendez naponta, MILF pornót nézegetve,?! Első hallatra nem, de belegondolva… tökre az, és megszokott, csak így nincs kimondva.

És ez még csak, a legszolidabb. A sexuális bealítottságban sem elvont már az azonos neműekkel való örömszerzés, vagy az állatok és egyéb ürülékek hajszolása.

Ha ebben a köntösben tálaljuk, úgy érzem kimondhatom, hogy aki magába beszélve, verseket ír egy sötét szobában, és egy barátja sincs, az nem elvont, hanem egyszerűen csak, így szeret élni.

Miért elfogadottabb az, aki még árt is a társadalomnak? Aki otthon ül, legalább másban nem tesz kárt. A fogalmak új értelmet nyernek, az elvontból, az egyedi, alternatív, kreatív, magának való, önző, nem törődőm, idióta, elmebeteg stb. fogalmak a helyénvalók. Ha mint gyűjtőnévként használnánk, az még esetleg belefér, de akkor is túl széles palettát ölel fel.

Ennyit erről.

Ahogy, a beszéd, és az írás örökös harca, úgy a tettek, és a beszéd párviadala is folyton zajlik.

Az utóbbiról szeretnék kicsit társalogni.

Sokat halljuk azt, hogy te csak beszélsz, még semmit se tettél, ezért meg azért. Ezt totálisan megértem, még akkor is, ha ezzel jól lehet védekezni. Bennem viszont, sokszor 1-2 szó, vagy mondat örökké berögzül, sokkal mélyebben, mint 1-1 tett. Ha magunkba nézünk, biztosan találkoztunk ezzel: „jó-jó én elhiszem hogy jó ember, de sosem felejtem el, még mikor azt mondta…”

Ez a mondat sokszor többet hangzik el, mint az, hogy „sosem felejtem el, mikor még régebben lerúgta a vesémet”

Persze, egy-két dolog, amit cselekvés szül, örökké és sokkal élesebben berögzül bárminél, de a sértések, és dicsértek hangjai, sűrűbben, és olykor visszatérően csapják meg füleinket.

Tehát ha valaki nem megy el a lánya előadására, még mindig jobb, mintha azt mondta volna, lányom ez egy szar (Word az írja: „nem illik ilyen szót a képernyőre vetni” ebből is látszik mennyire elavultak ezek a dolgok. Ha azt hallom szar, közel sem rökönyödöm meg rajta annyira, mint a gennyedző **** váladék hallatán).  Remélem, így értitek, mire gondolok.

Tehát ha a szó elszáll, az írás megmarad,--- akkor a tett bár árt, de mégsem nagyon, a szó meg, marad.

ui: bocs, hogy ma vulgáris voltam.