elmélet kirakat

A kiégés dilemmája

Senkitől, mindenkinet

I.

"legális ma már minden, legalábbis azt hittem, mikor Windows 10-re frissítettem magam. ilyen az élet, pont ilyen kietlen, mámorba folytot harag"

Nézzük az embert, aki kikerült a Mr. nagybetűs életbe:

1.

Fejlődik a világ, és elérhetővé, jogtisztává vállnak a dolgok: op rendszer, játékok, zenék, programok. Mégsem érzem egetrengetőnek.

2.

Nem csalok adót, fizetek minden számlát. Van autóm, van hol lakni, meg enni, és félre is tudok tenni de ennyi.... Ér ez bármit is?

3.

Felhőtlen párkapcsolatban élek, nem vágyom másra. Rengeteg emberrel jóba vagyok, bejáratott baráti körrel rendelkezem.

Akkor mégis miért van az hogy?

A középsuliban, mikor egy-egy tanári monológot megszakító beszolásomon, legalább egy

tucat ember nevetett, - tanárokkal együtt - többet ért mint ma egy napom. tényleg így lenne?

És ha igen miért? Hál' istennek nincs így, de a válasz egyszerű.

Megváltozott az élethelyzet.

Minden megvan amit szeretnék, maximum utánajárás, vagy pénz kérdése az egész. Mégis ahogy a telnek a napok, bizonyos dolgokon kívül, egyáltalán nem izgat semmi, vagy ha mégis, akkor nagyon gyorsan megunom...

Nem akarok itt sorokat hányni arról, hogy mi számít az életben, hanem inkább arról, hogy mi nem. Rohadtul nem fontos más véleménye... pff micsoda közhely. Ha csak a magam véleménye érdekelne, akkor meztelenül engedném ki magamból a méreganyagokat bárhol bármikor, és bármilyen létfenntartó kényszerességet, akkor elégítenék ki amikor csak akarok.

Süket duma az egész, rohadtul társadalomban élünk, ahol ha a részei akarunk lenni, betartjuk a szabályokat, ha meg nem... akkor egyszerűen egy másik társadalom részeivé leszünk. Ennyire egyszerű.

Egy a lényeg: Azok véleménye számít, akik számunkra is fontosak, ha valakinek a közember vagy a média véleménye számít, hogy pl.: milyen ruhába lép ki az utcába, akkor egyszerűen annak a közemberek és a média fontos. Gáz - nem gáz (szegeden ez egy utca) ez van.

De kanyarodjuk vissza, kb két bekezdéssel ezelőtt írtam le, hogy mi jellemez, mégis a régi idők valahogy erősebb lenyomattal bírnak.

Tegyük fel azt hogy ott járunk:

Valaki befejezte az egyetemet, középsulit, omg(okj) képzést vagy éppen már a végén van, és látja a kilátásokat, esetleg igyekszik nem  a szüleiből élni, vagy - why not - már a családalapítás és küszöbön van....

Mikor készültünk fel erre? Amikor 1500 ft-énk volt amiből aznap este teljes gatyára ittunk magunkat, és buszjegyre kellet a pénz, hogy az otthoniak legalább kaját adjanak, hogy ne kelljen mástól zsömlét kérni?

Ja emlékszem, azok a kőkemény másfél órás kurzusok lehettek azok, amikre vagy bejárt az ember vagy nem. Vagy talán azon szülői intelmek, miszerint tanuljál kisfiam, vagy igen-igen a nyelvek nagyon fontosak.

De jólesz tényleg, főleg mikor rájössz hogy külföldön a söprögetéssel háromszor annyit keresel, mint itthon egy rezidens orvos.

"Pedig csak annyit kellet volna tenni, hogy szülés elött 400 km-el ballra költöznek a felmenők."

De mindezt hagyjuk is, teljesen felesleges erről beszélni. Aki akar valamit kezdeni magával azt nem egy országhatár fogja bekorlátozni.

Ha már idáig eljutottunk beszéljünk arról, amiről egyáltalán írni akartam.

Ez a kiégés, "byroni spleen" hívjuk akárminek.

Azt veszem észre, hogy nem az köt le, amit szeretek, hanem az ami nem. A munkán és a magánéleten kívüli időről beszélek. Én annak a kornak a gyermeke vagyok, aki szabadidejében a power gombot nyomja meg, és várja hogy az ssd két másodperc alatt eljutassa a nem létező másik életbe, amit az interneten élünk. Fontos ez? Hogyne! Még ma is?

Már nem... Érdekelnek a kommentek vagy a like-ok? Rég leszarom.

Érdekel más véleménye? Perszehogy! De ezt már leírtam...  "nem rossz tényleg nem rossz, de ezt már írtad"

Akkor mégis WTF?

Kanyarodjunk vissza... Mint minden mindig a gyerekkornál kezdődik. Mikor írtam a középsuliról, nem volt véletlen, de akár vehetnénk az ált sulit is. Akkortájt miből állt egy nap?

Érdekelt a munka? A fizetés ? stb? Engem legalábbis nem.

Engem egy dolog érdekelt, hogy jól érezzem magam. Bármit is jelentsen ez, mindenkinek mást. Sokan azt mondják a gyermekkoruk börtön volt, amit a szülei korlátoztak, és az önállósodás óta, teljesen más dimenzióban élnek. Ezt nem is vitatom, teljesen egyetértek, bizonyos generációk közti különbség feloldhatatlan, főleg ha az még anyagi gondokkal is megspékelt.

De én teljesen másról beszélek.

Vegyünk egy egyszerű példát. Míg régebben du kimentünk focizni, az egy teljesen magától értetődő dolog volt ami szórakoztatott, és elütöttük vele a délutánt.  Ha most focizni akarok ?
Úgy kell összekönyörögni az embereket és az egyetlen időpont a vasárnap este, amikor szabad hely és ráérő emberek is vannak.

Mondok mást, aztán hagyom a példálózást.

Régen a suli után a számítógép turbinára emlékeztető hangja, a kikapcsolódás mámort jelentette, és egy teljesen más dimenziót, ahol több száz kilóméterre lévő emberekkel közösen szórakozhattunk, szinte korlátlanul.

A mai napig megvan ez a lehetőségem. Mi történt? kinőtem a játékokból?
Nem hinném. Ha fogócskáznom, vagy bújócskáznom kell az unokaöcsémmel, vagy egy borozós társasjátékra összeülünk a barátokkal, az mindig felhőtlen.

Konklúzió?

Sosem a köret számított, hanem a főétel. Az  pedig a társaság. A gyermekkor és a felnőtté válás határmezsgyéjét nem az önállóság, vagy a szülők elvesztése jelenti, hanem az, hogy teljesen más élet szituációban, teljesen más értékrenddel fogunk rendelkezni. Ha ez megvan, akkor bizony elértük ezt a határt. Ha nincs, akkor ürülj neki, hogy még nem érted el :)

Ennyi csapongó szöveg után kipipálhatjuk a következőt. Egy kiegyensúlyozott boldog élethez, rohadtul kell a társaság.

II.

Akinek nótája nincsen annak ...

Bár utálom a mulatóst, ennek ellenére hallom a fejemben a dallamot. És a szörnyű igazság az, hogy ez a legnagyobb igazság.

Bármit is csinálok, telnek a napok várom a hétvégét, hogy moziba menjek, vagy bortérre, vagy bulikázni, vagy családot látogatni, mindig van valami. De ezek csak események, színfoltok, nem egyebek hangulatfokozóknál, parti drogok csak a szleng kedvéért. De ezért él az ember? Hol van az a plusz, az az áttörés, amit keresünk, merre van az a várva vált álom, amiért felkel az ember és azt mondja ezért megérte felkelni?
Tényleg ennyire epizodikus, és monoton az ember élete? Munka aztán abból megkeresett pénzből megélés, és valamennyi szórakozás? Akkor minek dolgozunk egyáltalán? Ez már annyira mélyre nyúlik vissza, hogy nem mennék bele. Röviden nyilván nem ezért élünk, aki pedig igen, az gondolkozzon el.

Na csapjuk össze a kezünket, és mondjuk ki hangosan. A kurva életbe megint az élet értelménél vagyunk. Nem tud ez a hülye gyerek másról beszélni, azt még meg se találta a szent grált.

Lényegében igen, de most nem erről akarok beszélni. Az előbb említett színfoltok mellett, mindig kell egy irány. Egy cél, egy kitűzés, amit szeretne elérni az ember. Cél, motiváció nélkül, egyszerűen lelketlen senkik vagyunk. " nincs nótánk"

Tovább megyek... Itt csak a nagyon közellátó, netes oldalakon idézeteket posztolgató emberek állnak meg. Maga a cél nem jelent semmit. Az mindössze egy állomás, a jéghegy csúcsa. Minden egyes célnak, kitűzésnek, kihívásnak, elkötelezettségnek egyetlen momentuma a beteljesülés, ami az egészhez viszonyítva csak egy rövid szakasz, általában a legrövidebb.

De ami igazán számít, az az hogyan érjük el, az út amin végighaladtunk, a gyötrelmes, véres, sikerekkor mosolygós menet, amit sosem felejt el az ember. (bár tuti erről is van netes idézet )

Példa, das ist példa:

"Végre megvettem az új kocsit" Igen emlékszik az ember az érzésre mikor beül, végigfogdossa a kormányt, és élvezi az ülésfűtés kényeztetését. De hónapok múlva, mikor ez már tejlesen természetes lesz, akkor sokkal inkább emlékszünk majd arra, hogy mit kellett tennünk azért, hogy megvehessük azt a négykerekűt...

- De jó neked milyen fasza a verdád testvírem.

- Köszi, de ezért három szezont húztam le Angliában zöldségpucolóként.

És ha erre, később visszatekint az ember, akkor a kemény munkára, a nyelvi nehézségekre, a munkatársakra, az idegen kultúrára fog emlékezni, mindezek bajaira és bájaira, nem pedig arra, hogy miként fizette ki a kocsit.

És ezek után csakis abból fogunk táplálkozni, az úton tanultakból építkezünk, és tesszük téglánként egyre magasabbra a falat. És a legvégén rájövünk, hogy mindig van feljebb, mindig van jobb, és tökéletesség elérhetetlensége miatt élvezet csinálni. Azért mert mindig van kihívás, mindig lesz nehezebb és jobb.

Ha ennek vége, akkor jön a csüggedés.

Valamelyik este, teljes letargiába voltam, úgy hogy közben az életem nem is lehetne idillibb, mégis ez az érzés uralkodott el rajtam. Kellett hozzá a párom támogatása, és a belső tükör hogy rájöjjek, hogyan szakadhatnék ki, a csalódottságból.  

Az itt a gond, hogy ma már ha valaki egy kicsit is talpraesett, minden elég könnyű. Nem arról van szó, hogy a munka esetleg a gyereknevelés vagy a tanulás könnyű lenne, hanem maga az élet. Az internettel bármilyen információ szinte azonnal megvan. Korlátlan áramunk és vizünk van viszonylag megfizethető áron. Kényelmes az ágy az autó, amunkahelyi szék stb. És itt ne értsétek félre, tudom hogy van akinek a hátát nyomja. De abba gondoljatok bele, milyen volt az élet 50-70 évvel ezelőtt. 2 éves a mobilod? Csoda ha elfut rajta valami. Régen örültek ha a vezetékesbe bemondták, hogy kapcsoltam. 4K Smart LED TV. végülis régen is volt egy tv a faluban, egy csatornával. Még a mai napig sokan élnek a mezőgazdaságból, de az arány nagyon megcsappant, és szinte minden gépesítve van. Régen a fizikai munka délutáni kikapcsolódásnak számított, ma meg valaki a szomszédba kocsival megy el.

A túlzott kényelemnek és elérhetőségnek is megvan az ára: az érdektelenség.

Visszatérve a megoldásra, hogy ne legyen minden easy, ne légy lusta kihívások elé állítanod magad.

"Tedd a dolgod ember, és legyen kivel megosztani." De ne bízva bízzál, mert az édes kevés.

Ui:

Mert "Ha nem látja senki más, cseszheted."

Sok dolgot halottam, és olvastam a barátságról. (ezt természetesen úgy kell érteni, hogy én vagyok a világon a legtájékozottabb a témában, bármilyen ellenvetés hasztalan, még akkor is, ha te magad vagy az etika megtestesítője.)
Komolytalanra fordítva a szót, azon tűnődőm már egy jó ideje, hogy mi is az a barátság. Rengeteg időt emésztett fel, de rájöttem, hogy ez egy betűkből álló szó, ebben majdnem teljesen biztos vagyok.

Hogyan kezdődik el egy ilyen folyamat?
Egy jó öreg barátom azt mondta, ahhoz hogy egy barátság megkezdődjön, mindenképpen kell egy közös téma, cél, és természetesen kell egy olyan élethelyzet, ami megteremti a két fél közti kommunikációt. Szóval a régi barátom azt mondja, kell egy közös irány.
Régi barátom jól gondolkozott (imádták is érte a katolikusok), de kihagyott egy másik irányt. Méghozzá a fizikából vett lerágott szánalmasságig csócsált közhelyet, miszerint az ellentétek vonzzák egymást.
Nagyon szép barátság alakulhat ki rivalizálásból, érdekellentétből, olyan mértékig burjánozva, hogy már a saját ellenségedet segíted azért, hogy egy méltó ellenfeled legyen. Ilyen esetben tiszteled, a vetélytársat, és akarva akaratlan vágysz a társaságára. Persze ebben az esetben csakis, a versengés öröme szüli a barátságot, vagy vonzódást. Az hogy ez mennyiben barátság igen csak kérdéses, de nemigérem, lesz még később róla szó.
Tehát szépen elindultunk a barátság rögtelen ösvényén, és ahogy egyre több időt töltünk az emberrel, annál több információ csorog végig a torkunkon, és annál jobban indul meg a fejünkben a gondolat: Szinpatikus-e vagy nem-e, hosszútávon is megéri-e vele barátkozni, vagy nem-e.
Miután ez megtörtént, egy kapcsolatot ápolni kell, öntözgetni, táplálgatni, mint egy még nem jóllakott óvodást.(jó kövéret)

Az eddig elmondottakat, egy félagyú csimpánz is kivakarta volna magából, de amire most rátérek, ahhoz már mindenképpen el kellene neki egy teljes.
Magamról tudom, hogy rengeteg barátom van, de rengeteg műfajból. Van, akit ismerek, köszönök, neki 1-2 szóra beszélgetünk és tovább lépünk. Az ilyenekre inkább az ismerős szót használjuk, nem akarok a nyelv inkonzisztenciájába belemenni, de az biztos, hogy az ilyen embert nem ismerem, ergo nem az ismerősöm, persze nem ezen múlik semmi, csak érdemes belegondolni.

Ezen kívül van olyan barátom, akivel csak a közös élethelyzet miatt alakult ki szimpátia, egy óra keretében, vagy éppen a barátom barátja, (aki nagy valószínűséggel nem az ellenségem.)
Az ilyenekre se mondanám azt, hogy tulajdonképpen barátként tekintek rájuk.

És vannak igazi barátaim, kevés de van.
Na jó meguntam ezt a sorolgatás amúgy sincs semmi értelme, kit érdekel egyáltalán?

Amiért ma kezembe vettem a tollat, és egyesével benyomogattam a billentyűzetet az az, hogy mi is barátság esszenciája.

Egy barátság lényege nem az önzetlenség, nem a feltétlen odaadás, nem a kedvesség, és nem az érdektelenség.
Egy igazi barát, önző! Kell egyféle önzőség, csak akkor tudod magad igazán boldogan érezni egy baráttal, ha önző vagy. Megmondod neki, hogy ezt és ezt akarod, és amikor azt mondja, hogy nem, csak annyit mondasz neki, márpedig de te kis kurva! Ő pedig egy idő után belemegy, de nem azért mert önzetlen, ez nem egy kétoldalú szimbiózis, ez egy barátság. Nem kell, hogy tulajdonképpeni értelme legyen, csak egyszerűen a boldogság a célja. Nyilvánvalóan nem lehet a végletekig elmenni az önzőséggel, mert az már közelében sincs a barátságnak. Egy igaz barát élvezi ha kihasználják, megjegyzi azt: csak azért csináljuk ezt, hogy ne unatkozz? Igen! Ezzel a válasszal, megadta azt a baráti lényeget, amely buzisan, de szó szerint a következőt jelenti: Rám erőszakolhatsz olyan dolgokat, amik csakis a te érdeked, és én mégis belemegyek, mert élvezem. Persze ennek oda vissza kell működni, mert az ember megérzi, ha folyamatosan ő a feláldozó fél.

Egy barát elfogad, úgy ahogy vagy? Ugyan dehogy, egy barát gyűlöl néhány dologért, egy barát rávilágít arra, mik az ember hibái. De ez a gyűlölet pozitív: „Annyira utálom, hogy mindig késik”- mélyen legbelül mindenki tudja, hogy nem utálja, sőt ettől különleges a barátságuk, minden egyes késénél a fejéhez lehet vágni, hogy hol a gyíkban voltál, mégis mindketten tudjátok, hogy ez a mozzanat összetart.

Most, hogy nagyjából körvonalazódott mi is az a barátság, akkor dobjunk rá még egy lapáttal.
Egy barátságban elengedhetetlen a bizalom. De ennek sem feltétlenül a meg szokott bizalomnak lennie. Persze jó, ha az ember rábízhat valamit valakire, de az is bizalom, hogy tudom, mindig elkésik, és bízom benne, hogy továbbra is megteszi ezt. Van egyféle bizalma a bizonytalanságnak is.

(Tudom, hogy mindenki utál olvasni, ezért lassan befejezem)

Az elsoroltak ellenére, nem ez a legfőbb baráti tulajdongás. A legfontosabb alap az a hiány. Egy igazi barátnak érezni kell a hiányát, nem kell sírva gubbasztani és várni a találkozást, de néha-néha eszedbe kell jutnia az a személy, akit a barátodnak, tekintesz. Ha ez nincs meg akkor nincs egy barátod sem.
Ennek a hiánynak viszont hangot kell adni. Teljesen mindegy milyen időközönként, lehet ez egy hét, vagy egy hónap vagy akár évek, de egy barátság akkor ér véget, mikor ténylegesen megszűnik a hiány, és a hiány kifejezése.
Sok embernek az is kifejezés, hogy egy biztos találkozást hozz létre, de úgy hogy a másiknak nem szólt, mert természetesnek veszi a részvételt, és nem akar egyesével mindenkinek jelezni. Sokáig nem értettem meg ezt, de ma már tudom, hogy vannak olyan emberek, akiknek ez nem igénye, így elfogadom.

Egy dolgot viszont mindenképpen be kell látnia az embernek, azt hogy az emberek végtelenül lusták. Néha még ahhoz is, hogy a telefon gombjaihoz (ha még létezetik nem érintőképernyős telefont), vagy éppen a szuperfejlett világunkban a billentyűzethez emelje a pálcikára aszott, vagy virslire hízott göcsörtös ujjait.
A nagy kérdés az, vajon megéri-e időközönként venni a fáradtságot? Ha nem hát nem, de akkor ne várja el, senki hogy barátai legyenek.
Mert ha valakinek a lustaság hosszú időre felül tud kerekedni az emberi kapcsolat egyik leggyönyörűbb megnyilvánulásán, akkor én arra csak szánalommal tudok tekinteni.

Mindenesetre egy barátot (az eddig elmondottak alapján vélt barátot) meg kell becsülni, és ki kell tartani mellette mindaddig, míg nem válik teljesen egyoldalúvá a kapcsolat (természetesen vannak olyak esetek, mikor az egyik fél nem önszántából nem kezdeményez, de van egy határa a megértésnek, és van egy határa a megalázkodásnak.)
Mindezt nem önzőségből, hanem egyszerűen boldogságból kell megtenni.

Ui.: A régi barátom Arisztotelész volt. És még mindig nem tudok helyesen írni.

Na, ennek hogyan kezdjek neki,  jó megkérdezni az embernek magától, mert, ilyenkor tuti hogy sikerül. Szóval sokszor gondolkodtam milyen a megfelelő magatartástípus, arra a szűk körre értve, amikor társaságban van az ember, de nem kell ehhez egy feszélyezett, vagy egy felszabadul baráti hangulat, elég egy teljesen megszokott, hétköznapi, családban eltöltött légkör is.

Számomra a legérdekesebbel kezdem, úgy érzem, nagyon jóba vagyok velük, mert rengeteg mindent elmesélnek odaadóan, és ráadásul nem tegnap óta ismerem őket hanem, már évek óta és szoros kapcsolat van köztünk. Eddig jó, aber miután elmeséli a bizalmasnak hitt dolgokat, rá 5 percre jön valaki, „csak” ismerős ember, és neki ugyanezt előadja. Vagy egyszerűen leírja a b(a)logjába, mintha az olyan bizalmas lenne, pedig azért… vagy ki tudja. Ilyen helyzetben nem értem az egészet, pedig elég sok mindent értek. Arra gondoltam, hogy az ilyen embereknek mindegy, hogy mennyire vagy jóban vele, ha éppen vicces, vagy témába vágó elmondja, de az igazi titkait, csak maximum 1-2 embernek mondja el. Ha ez így van szép, és megfontolt eltökélés, de ez miatt nehéz hozzá igazán közel kerülni, és sokan feladják, persze,  persze jöhet a közhely, hogy majd ha nem adja fel akkor bekerül abba szűk körbe, de általában távolság és nem találkozás problémái miatt ez lehetetlen.

Volt arra alkalom, hogy ilyen embereknél, megmondtam neki, hogy nem igaz, hogy ennyire tart, meséljen már, és érdekes módon mesélt, de ez olyan semmilyen és értékét veszti az egész, mintha nekem csak az információ kellene, pedig csak a megnyílás hiányzik.

És ez még csak az első volt, áhh miért nincs egy fülhallgató, ami központilag elérhető, és az venné fel, akit érdekel, én meg 5 percben elmondanám. Jó lenne rádióműsorként is, csak persze kb. 2 embert érdekel ez.

Vannak azok a tipikus megfontolt emberek, akik sokak szerint „keveset, de akkor nagyot” szólnak, én ezt eléggé röhejesnek tartom. Más is szól sok nagyot sokszor, de persze az jobban elveszik, mint mikor bombáznak, sok kicsiből nem érződik ki 1 kicsit nagyobb, de ha hirtelen, csak 1 nagy csapódik, be mindenki szűkölködik, pedig sokkal kissebb a pusztítás.

Ennek ellenére nagyon tisztelem az ilyen embereket, nem az ő hibájuk, hogy mindenki más hülye. Én sosem tudnék ilyen lenni, és csak bizonyos helyzetekben szeretném, hogy sikerüljön. Ezekre az emberekre általában számít az ember, és segítségért fordulnak hozzá. Felteszed a kérést, és 1 perc múlva kapod a választ, de kielégítőt. Az ilyen embernél sokkal kissebb az esély, az elszólásra, a sértő szavak hirtelen felindulásból vett közlésére stb. Sokszor csak olyan, dolgokat mondanak, amibe 100% biztosak, és ez jól van így. Viszont, néha megöli a csevegést, sőt bármit, ami információ cserével kapcsolatos.

Számomra, ezek az igazán rejtélyesek. Még két érdekes dolog van, utálom mikor valaki, a régi klasszikus mondattal élve, bort iszik és vizet predesztinál. Persze én sosem tettem ilyet mondja, pókerarccal, és néhányan tényleg elhiszik, és csak azok tudják, akik ismerik, és néha iszonyat megalázó tud lenni. És ezek általában mellé állnak, valami szabálynak, amit már megszegtek. Hatásos, de szemét elv.

A másik hasonló, mégis kicsit eltérő elv az, amikor valaki biztat valakimre, amiről tudja, hogy másnak nem lesz annyira vicces, mint annak, aki megteszi. Majd miután megtette szó nélkül, és örömmámorral meséli annak, aki ellenzi az egészet, magát jó színben tüntetve fel. Persze ezeket mind ismerjük, sőt lehet alkalmaztuk is. De jobban belegondolva, nagyobb erkölcsi vesztés mint a hazugság, vagy inkább egy súlyosabb formája.

Nah, eljött az idő, végre érzek annyi erőt, és gondolkoznivalót magamban, hogy tegyek le valamit az asztalra. (Tisztelt nézőink, a mai napon két témáról fogunk beszélgetni, sztárvendégeink pedig Józsi, és Géza lesznek.)

Megragadott pár foszlány, kis életünkből, és ami tőlem már megszokott, hirtelen megírom, és közzéteszem a bejegyzést, teli nyelvtani hibával. Ez már csak így szokott lenni. Átgondolom a dolgokat, nem is telik sok időbe, és leírom, néha nem is gondolom végig, csak visz az ár.

A filozófiának nagy hibája, hogy túltöprengjünk dolgokat, néha csak el kéne fogadni, hogy semmiképpen sem lehet jó döntést hozni, és inkább arra koncentrálni, amiben még érhetünk el változást.

Ma, sőt nem is olyan rég, egy tündér ezt mondta nekem: „Jó de ő olyan elvont.” Bár ez picit kapcsolódik, az utolsó tésztámhoz, én úgy érzem, van különbség, (vagy ahogy pillangó barátunk mondaná: „úgy érzem mégsem”)

Alapkérdésként felteszem, mi az elvont definíciója? A köztudatban, úgy él: A megszokottól eltérő, földöntúli, és így tovább gondolat. Ez mind szép, és jó… csakhogy ezt újra kell értelmezni, ezért szeretem modern kis világunkat. Kicsit jobban belegondolva, és drasztikussá tévé, ma már olyan hogy elvont… (mélylevegő) NINCS!

Mondja meg nekem valaki mi, a mai erkölcsi, magatartási, viselkedési és az öltözködéstől, az étkezésig, terjedő norma. Régebben, (azok a régi „szép” idők, de kár, hogy nincs irónia szimulátor a Word-be) még megvoltak ezek, a megszokott család, 1 kocsi, 1 tévé, iskola munkahely, patriarchális társadalom, 1 feleség, sok gyerek stb. Lehet erről már korábban írtam, de ez most más.

Szóval, ha ma is ezt vesszük alapul, akkor mindenki más elvont? Tehát kb. úgy két család normális a többiek elvontak, de akkor ők lesznek kevesebben, tehát eltérnek a színes palettától, tehát elvontak. Hogy is van ez?

Ma már mindenki azt tehet, amit szeretne, persze ez óriási értékcsökkenéssel jár, mégis nagyon jó. Ülhetek itt 11 órakor, sör mellet, irogathatok a blogomba, és bárki elolvashatja, leszólhatja, dicsérheti, mert szabad az ország (még, de nem ide akartam kilyukadni.)

És ez az óriási szabadság miatt, mindenkinek magasan ívelnek a gondolatai, a szokásai.

Normális az, hogy egy 12 éves srác jéghokipartit rendez naponta, MILF pornót nézegetve,?! Első hallatra nem, de belegondolva… tökre az, és megszokott, csak így nincs kimondva.

És ez még csak, a legszolidabb. A sexuális bealítottságban sem elvont már az azonos neműekkel való örömszerzés, vagy az állatok és egyéb ürülékek hajszolása.

Ha ebben a köntösben tálaljuk, úgy érzem kimondhatom, hogy aki magába beszélve, verseket ír egy sötét szobában, és egy barátja sincs, az nem elvont, hanem egyszerűen csak, így szeret élni.

Miért elfogadottabb az, aki még árt is a társadalomnak? Aki otthon ül, legalább másban nem tesz kárt. A fogalmak új értelmet nyernek, az elvontból, az egyedi, alternatív, kreatív, magának való, önző, nem törődőm, idióta, elmebeteg stb. fogalmak a helyénvalók. Ha mint gyűjtőnévként használnánk, az még esetleg belefér, de akkor is túl széles palettát ölel fel.

Ennyit erről.

Ahogy, a beszéd, és az írás örökös harca, úgy a tettek, és a beszéd párviadala is folyton zajlik.

Az utóbbiról szeretnék kicsit társalogni.

Sokat halljuk azt, hogy te csak beszélsz, még semmit se tettél, ezért meg azért. Ezt totálisan megértem, még akkor is, ha ezzel jól lehet védekezni. Bennem viszont, sokszor 1-2 szó, vagy mondat örökké berögzül, sokkal mélyebben, mint 1-1 tett. Ha magunkba nézünk, biztosan találkoztunk ezzel: „jó-jó én elhiszem hogy jó ember, de sosem felejtem el, még mikor azt mondta…”

Ez a mondat sokszor többet hangzik el, mint az, hogy „sosem felejtem el, mikor még régebben lerúgta a vesémet”

Persze, egy-két dolog, amit cselekvés szül, örökké és sokkal élesebben berögzül bárminél, de a sértések, és dicsértek hangjai, sűrűbben, és olykor visszatérően csapják meg füleinket.

Tehát ha valaki nem megy el a lánya előadására, még mindig jobb, mintha azt mondta volna, lányom ez egy szar (Word az írja: „nem illik ilyen szót a képernyőre vetni” ebből is látszik mennyire elavultak ezek a dolgok. Ha azt hallom szar, közel sem rökönyödöm meg rajta annyira, mint a gennyedző **** váladék hallatán).  Remélem, így értitek, mire gondolok.

Tehát ha a szó elszáll, az írás megmarad,--- akkor a tett bár árt, de mégsem nagyon, a szó meg, marad.

ui: bocs, hogy ma vulgáris voltam.

Mostanában, mikor keresgéltem a gondolataim halmazában, nem találtam mást, csak egy kupac, elszórt elmélkedést. Rendszerezni kéne, de nehéz.

Igazából egy híres személy fogott meg, az elnevezésével: „das Man”  Heideggertől. Én nem pont, arra gondolok, amire ő picit eltér, de az alapelv ugyanaz.

Sokszor mondják rám, bohém vagyok, egoista, arrogáns stb. Csak ilyenkor, nem látnak mélyebbre. Képes vagyok órákat várni, csak hogy együtt tudjak megnézni, valakivel valamit, hogy ne maradjon le. Sőt, ha kell, inkább megcsinálom a kajáját, így hamarabb odaér. Na ezt többféleképpen lehet értelmezni, mondhatnátok: szolgalelkűség, ami azért erős lenne, és mellesleg téves is. Van benne egy csipet egzisztencializmus is, hisz nekem jó, ha nem kell egyedül nézni a filmet. Az igazság valahol a kettő között van, (mint minden általában) én empátiának becézném. Ez ha nincs meg egy emberben, számomra das Man. Sőt, azt sem preferálom, ha ez az együttérzés, 1-2 emberre korlátozódik, persze nem fogja az ember minden ismeretlennek megkenni, a vajas kenyerét, remélem, így érthetően írom le.

Bennem van, egy segítő kényszer, próbálom jobb, útra téríteni az embereket, főleg akiben látom a szikrát, ez miatt sokan hívnak tudálékosnak stb. Nagyon utálom nézni, mikor elvesznek az értékek, hülyeségek miatt, és lopva, magamnak hazudva, hiszem, hogy jobb lesz ettől a későbbi életük, és az enyém is. Ha ezt csak én érzem így, nyugodtan kövezzenek meg.

Elkanyarodtam, túlságosan is.

Na szóval… vannak olyan emberek, jóba vagy velük, ott ülnek melletted, és mintha, nem is ismernének, köszönni is lusták, aztán mikor, arról van szó, úgy bulizol vele, mintha legjobb barátok lennétek. Lehet, ez csak szúr szemet, túl érzékeny vagyok. Sok ember hangulatfüggő, te jóisten, ez milyen már? Skrizofének leszünk a nap állásától? Tudom én, hogy néhány rossz élmény, történés, igencsak befolyásolja az ember közérzetét, de mégis. Én azt szoktam az ilyen das Man: félig vagy teljesen intoleráns, és néha kenyérre kenhető emberekre, hogy ilyen a jelleme. De ez is téves. Az ilyen emberek, mondjuk úgy elvontak, ami nem azt jelenti, hogy alternatív zenét hallgat, és füvet szív. Az ilyen emberekhez általában vonzódnak mások, érdekesnek titulálják őket, felteszik a kérdést… hogy képesek ennyire leszarni mindent, és csak azzal foglalkozni, ami az ő érdekük. Baromi jól csinálják, tényleg felkeltik az érdeklődést. Nekik elég megmozdítani, a kisujjukat, és máris azt mondják: hűha ő valahol, mélyen, egy jó ember és kedves. Ugyan már… az ilyen emberek, azt élvezik, hogy felnéznek rájuk, hogy sejtelmesek, hogy felsőbbrendűnek tűnnek.

Ha úgy élnék, mint ők, lelkiismeret furdalásom lenne. Igazából, ezekkel az emberekkel, nincs gond. Általában sikeresek, és csak előre lendítik az országot. Akkor mégis, minek írtam megint egy oldalt? Mivel ezeknek az embereknek is szükségük van társaságra, elismerésre, kedvességre. Ők is megteszik ezt, csak mondjuk titokban. De kérdem én, a saját jellemünk, vágyaink elrejtése, nem képmutatás picit? Lássák, csak az emberek mennyire megtörhetetlen vagyok, mondják magukba, közbe pedig otthon a macskájuknak sírnak. Persze azért nem, minden ilyen ember, teszi ezt, ez csak példa volt.

Összességében, az ember, ember marad, minden bajával, érzésével, hülyeségével, kedvességével együtt, sőt ettől válik emberré! Tehát ne rejtsük el, mások elöl a saját jellemünket, mert akkor sosem fog minket senki igazán ismerni.

Az előzőket kérem, ne próbálják ki otthon.

Bármely egyezés a valósággal, csupán a véletlen műve.

Ma mikor sétáltam, egy gigantikus üvegépület előtt, láttam saját eltorzult arcképemet, és megfogalmazódott bennem, mi is a mai ember probléma ( a sok közül az egy).

Sokan vagyunk, de nem elegen ( mondta egyszer valaki, aki jelenleg indián törzsfőnők)

Nem a túlnépesedésre gondolok, csak közvetve, mert kis hazánkban nincs az, sőt!

Az egyén és a társadalom viszonyára. Sokszor séta közben rengeteg embert látok, férfit, nőt, szépet, csúnyát, ázsiait. Ez nem is lenne fontos, engem legalábbis nem érdekel.
Ami nekem szembeötlik, az a repülőből nézett hangya effektus: „ nézd anyu az emberek olyan kicsik, mint a hangyák- igen kisfiam ez a távolság miatt van „

Szerintem nem, ugye mindem ember különböző. Vagy mégsem? ( igen tudom, ez egy Cartman idézet.)

Vegyünk egy példát, sok ember zenél, sok ember sportol, sok ember, sok-sok dolgot csinál.

A baráti körében, vagy a munkahelyén is valaki, egy hierarchikus építmény alappillére.

Nincs két, egyforma ember, még az egypetéjű ikrek is, bár kinézetben igen, de természetre különbözőek. Ez mind szép és jó de mi bajom nekem ezzel? Gonoszan hangzik majd, de ma már mindenki zenél, sportol, blogot ír stb. A tárház óriási, erre mondhatnánk azt, éppen ezért kell kiemelkedőnek lenni valamiből, és megszűnt a polihisztorok kora, szakosodjál barátom és máris megoldódik.

De mikor mindezt leírom, rájövök: ezt valaki sokkal jobban meg tudná fogalmazni, logikusabban leírná, és kiadná könyv formájában. Mindig azt érzem, egy vagyok a sok közül, és nincs ebből az érzésből kiút. ( ugye minden nőnél van jobb nő, minden bajnok legyőzhető )

Mikor meglátok valakit, egy érzés fog el, néha tisztelet, csodálat, vágyódás de sokszor lenézés, és undor. De tudom, hogy majdnem minden ember így tesz velem is.

Bár tényleg különbözünk egymástól, valamiben mindig, de bizonyos dolgokban egyetértünk.
Ez alapján kategorizálhatjuk az embereket, így leszűkül az a kör amiben szerepet szeretnénk betölteni. Pl: a sampon zsíros hajra, sem egyetlen embernek szól, hanem azoknak akiknek zsíros a hajuk.

Minden ember tartozik valamilyen csoportba, néhol vannak átfedések, de sikeresen bele lehet zsúfolni az emberiséget, maximum 1-2 ember több csoporthoz is tartozik, amivel nincs is semmi gond. Akkor ez azt feltételezi, hogy úgy kell élnünk, hogy valamilyen normát követve, amely nekünk tetszik, egy adott csoporton belül kiemelkedők, vagy legalábbis számottevőek legyünk, ez hasznos mind ránk, mind a társadalomra nézve (kivéve ha a bűnözők csoportjába tartozunk, akkor csak ránk nézve. Ezeknek mind léteznek különböző, befolyásoló tényezői.

Pl: a magyarul beszélők, és azon belül a programozók csoportjába csak a középmezőnybe tartozom, de mindez az miatt mert 12 vagyok, más néven a 12 évesek csoportjának tagja.

Ha így leszűkítjük, bárkire igaz, hogy egyedi, és értékes. A viselkedési normákat külön venném azért, mert ez óriási csoport lenne.

Mindezt azért mondtam el, hogy jómagam, és más is beláthassa, az az érték, ha a csoportjainkat tágítva is érezzük  a helyünket valahol. Mostanában kezdek rájönni, nem lehet rögtön öltözködés kinézet, beszédstílus, viselkedés, és egyebek alapján ítélni, és undorodni, hisz lehet, hogy az az ember akivel ezt megtettem, bizonyos körökben/csoportokban vezető szerepet tölt be, ami számomra lényegtelen, de a világnak nélkülönözhetetlen.

Tehát, élj becsületesen, a csoportodba, és tiszteld a másikét, ez lenne az alapelv, semmiféle vallási indíttatás nélkül. És ezek betartása mellet, azt érzed majd, nem egy vagy a sok közül, hanem egy csoport tagja vagy akár akaratlanul is, és ha ez megvan nem csak a látszat él majd, hogy tényleg fontos vagy, hanem maga a tény is.

És igen, maradi volt tőlem kinyilatkozni valamit, ami tudományos úton korántsem bizonyított.

Amiket mondtam a lélek dolgairól, tényleg létezhet, hogy mindent az agy irányít, de mi pedig az agyunkat. Ha ez így van, akkor akarat van lélek helyett, ezt már mindenki elfogadja.

Mondhatni csak a titulus változik, de mégsem, mivel az érzéseinket nem tudjuk akarattal irányítani. Akkor tegyük fel, hogy ezt is az agyunk okoskodja ki, akkor miért nem vagyunk képesek uralni?

Mégis mivel? Ezt kérdeztem én is magamtól, mikor azt láttam, régóta nem írok új bejegyzést, nem teszek semmi pluszt a bloghoz. Aztán rájöttem, ahogy mondani szokás ez nem lóverseny, de akkor miért érzem mégis úgy, nem tettem meg minden tőlem telhetőt. Ezt nem a tudatunk, hanem inkább a lelkiismeretünk teszi velünk. Mondhatni ezt várják el. Ha nem teljesítünk, nem alkotunk valami innovatívat, akkor azt mondják: jó-jó de hát ezt már láttam.

Ebből látszik, mi lesz a témám. A világ nyilvánvalóan változik, ezzel részben szemben áll, a „nincs új a nap alatt” elv. Picit cáfoljunk, ennek az elvnek nem az a lényege, hogy nincsenek új formák anyagok, zenei stílusok, gondolkodás, játék, stb. Hanem az, hogy már minden létezik, csak esetleg más formában. (legalábbis szerintem)

Bár elemeztem, még mindig nem cáfoltam. A lényeg, hogy elismerem tényleg rengeteg minden ismétlődik, és nehéz, vagy alig lehet újat alkotni, de ez nem a tudomány a zeneiség és hasonlók fejlettségéből adódik, hanem az emberi rövidlátásból. Régebben pl.: a repülés, a mobiltelefon és így tovább… mind hihetetlennek tűnt. Ma meg már….

Nyílván manapság nehezebb újat felmutatni, de még nehezebb lesz, ha sikerül teleportálni, és így tovább, de sose érjük el a tökéletességet, csak törekszünk rá. Egyszerű példával: mindig voltak emberi vírusok majd ellenszerek, aztán új vírusok, új ellenszerek, ennek sosem lesz vége, csak egyre nehezebb lesz megalkotni őket.

Most már leszögeztük, habár lassan, de azért változnak a dolgok, és születnek új csillagok ( a megasztárban -.-)

Akkor most jöjjön az, mi bajom nekem ezzel. Alapvetően semmi, kivéve néhány tudományágat pl.: a robottechnikát, a génmanipulációt, és egyebeket.

Ne klónózzanak! Az emberekből azért van egy, hogy legyenek valakik, legyen személyiségük.

A másik pedig, bár közhelyessé vált már a sok posztapokaliptikus film miatt, de mégis figyelemreméltó. Léteznek gondolkodó robotok, akik képesek beszélgetni, focizni, autót vezetni stb.

Mire jó ez nekünk? Persze kényelmesebb lenne, ha egy robot házvezető nő takarítana, csakhogy tényleg lenne rá esély, hogy ezek a lények, ráébrednek a tudatukra, és akkor gondok lesznek.

Lehet ezen mosolyogni, de gondolkozni úgyszintén.

A világban sokkal nagyobb gondok is vannak, annál, hogy meddig tart egy mosogatás, találjanak ki a tudósok egy algoritmust a környezetszennyezés megállítására és a társadalmi problémák megoldására, és akkor mosolyogva emelem majd kalapom.

1 sónak is szász a vége: Éljen az új világ, haladjunk, legyen jobb az élet, de azért OKOSAN!

Nem szeretem az átlagos szót, még matematikában értem, mit jelent ez, de hogy emberekre használva igencsak, személytelen.
Mit értünk az alatt, hogy átlagos személyiség, átlagos arc, stb...ugyan már... ez nem átlagos ez szokványos!!!, eltér a megszokottól, más néven.

Bár, ez csak szerintem van így, de gondoljunk bele... van-e értelme azt mondanom itt, hogy szerintem? Nincs, mivel ha én írom ezt minden szerintem van és nem szent igazság, na ezt kéne belátni mindenkinek, minden esetben.

Ma este beszélgetések sorozata hozta ki belőlem, hogy én is szót ejtsek a politikáról...sose akartam, nem is fogok, csak érintőlegesen.

Azt mondta nekem valaki, de már máshol is hallottam: 1 isten van, csak mindenki másként hívja. Na, ugyanez van, a politikában: ki-ki a saját pártját tartja az istennek, ezért sosincs kompromisszum.

De akkor lehetne a politika egy külön vallás, ez azért lenne vicces, mert nem csak a különböző pártok szidnák, hanem még az egyházak is.Milyen lenne politika nélkül az élet? Na, ezt sosem tudjuk meg, viszont el lehet előle zárkózni pl. nem érdekel, nem szavazok, amúgy is mindegy ki van ott.Ezt döntse el maga, ki mit tesz, mi hasznos, kit mi érdekel.
Nekem, pl. most hiányzik a barátnőm, biztosan mindenkinek vannak vágyai,
elképzelései stb.

De akkor minek írok itt le ilyen badarságokat?
Hát, azért, mert ma már nem érdekel senkit más érzelmei, érzései, gondoltai, csak úgy jó, elvagyunk vele, de a miénk fontosabb.Miért nincs olyan ember aki úgy gondolja, a legfontosabb érték, más ember érzéseinek megértése és elfogadása, és ha még van is, miért nevetjük ki?

És ami a legszörnyűbb, néha tudtomon kívül én is ezt teszem.

(Van egy ilyen nevű játék amit egy régi barátom és én csináltunk ilyen rpg maker motorral de az mind1 is.)

Ma már eléggé elterjedt ez a szó de tényleg,,, hogy is van ez?
Befolyásolás vagy ahogy wiki P. bácsi mondaná: (A manipuláció olyan emberi tevékenység, amely tárgyak fizikai vagy emberek mentális állapotának megváltoztatására törekszik.)

De nem sok értelme lenne egy blogon fogalmak meghatározásának ugyebár.Mit is akartam mondani? Ja igen tudom manipuláció,,, szóval mindig mondják itt-ott:ezt az embert könnyű befolyásolni, vagy ez az ember önző manipulatív stb.Na mármint mármost gondoljunk bele, lehet enélkül élni? NEM.
Minden befolyásolásnak számít csak haladjunk kronologikus sorrendeben: születés utáni nevelés, iskola, iskola 2, iskola 3, munkahely, hej de persze  ezt másként is felfoghatjuk.Nincs olyan szerelmespár, baráti viszony, élettársi kapcsolat, házastársi iszony, és nem tudom mi van még, amikben ne létezne manipuláció. Mindenki 1 picit saját maga képére akarja formálni a másikat, vagy pont ellenkezőleg, hasonlítani akar valakire. Isten kezdte :saját maga képére formálta az embert ( de akkor a csúnyákat is?? az mentsége, hogy magyar volt)

De mitévő legyen az ember ilyenkor?? Persze az három ember, aki olvassa ezt, tőlem akar választ, meg is kapják: egyrészt, szerintem ez egy jó dolog, ha mértékkel használják. Taníthat jó dolgokra is, nyilván azért akarjuk, hogy ilyen olyan legyen valaki, mert az majd jó lesz neki,,, tanácsot adunk,,, és ha még igaz is akkor is,,, akkor most együtt közösen mindenki: ,,,manipulálja,,, na igen, ennyi.

A legfontosabb az egészben, hogy vegyük észre, és ne hagyjuk magunkat túlságosan, ha pedig jó, akkor hagyjuk csak nyugodtan. Aki pedig nem szeret vagy szokott másokat befolyásolni ne is tegye, igaz a mondás,,, mi közöm hozzá( bár, azért a legnagyobb szépsége az egésznek, hogy kellő tudással pénzt, és hatalmat ad a manipuláció ügyes használata, de azért ez nem buzdítás, csak egy jó tanács :)

Tegyük fel, de ne a polcra, létezik két ember közt a tökéletes összhang, akkor elméletileglétezik befolyásolás mentes világ, de (sajnos csak ilyen példával lehet szemléltetni) mi van akkor, ha ennek a két embernek választani kell, (csak egyet lehet választani, és muszáj)hogy valamelyikük felesége halljon meg. Mondhatnánk azt is, hogy egyik azt mondja: idősebb vagyok, legyen az enyém, de nem itt mindkettő férfi ugyanannyi idős, a feleségük is, és egyiküknek sincs semmilyen betegsége. Nyilván el kell dönteniük, és mivel, nincs megoldásmeg kell győzniük egymást, ami egy idő után befolyásoláshoz vezet. Persze, ez egy csúnya fikció volt, ami teli van hibával, de egy biztos:( és az nem az Unicum )

Manipuláció van, volt, lesz

Miért van az hogy az ember mindig csak vár? Nem áll másból az élete, csak vár valamit az eljön és utána megint csak vár. Várunk arra, hogy eljöjjön valami érdekes, egy ünnep,egy mozi, egy koncert, egy nevetés bármi. Aztán megtörténik elmondjuk, hogy huh ez jó volt és vége. Persze ebben az a rossz, ha a valamivel eltöltött időnél sokkal hosszabb a várakozási idő.

De hát ez ugye mindenkinek világos. Az embernek kell, hogy legyen célja, mert anélkül nem élet az élet,mint pl: " zene nélkül mit ér-ék én" (klasszikus). Ezt még úgy értjük is: kisebb korba jó jegyek biciklik miegymás kicsit később ház feleség család autó. Ez mind szép és jó... csakhogy ha ezt mindet elérted, akkor boldogan becsukod majd a szemed a halálos ágyon? Nem hinném... de akkor mégis mi tesz minket elégetetté? Ezt meg kell keresgélni magunknak. Nekem az előbb említettek ahhoz kellenek, hogy azt mondjam igen megvolt az, amit el kellet érni, de ettől még nem fogok hanyatt vágodni. Szerintem az ember célja, ebben a szépséges világban, hogy azt még szebbé tegye, adjon hozzá valamit és mind1 milyen jelentéktelen is az (mint pl. ez a blog) Csak alkosson, vagy tegyen azért, hogy ön maga boldog legyen, vagy ami a legjobb lenne, hogy mások is élvezzék ezt. Csak valahogy azt látom... egyre kevesebb az ilyen ember. Pedig nem nehéz megtalálni önmagunkat. Én régóta keresem már, és 1.5 éve hogy úgy igazán elmondhatom: azt csinálom amit szeretek, és folyamatosan fejlődők benne nő az alkotásvágyán és kb. 1-2 ember még örül is ennek. Nekem ez a zene.

De nyilvánvalóan mindenkinek más,így kerek a világ.De..... olyan rossz ez a "de" szó, mindenhová oda kell tennem, mert sajnos tényleg nincs tökéletes igazság, semmiben.
Szóval tényleg egyre kevesebb az ilyen ember, és ezek az emberek inkább beolvadnak valamilyen közösségbe, ami nem feltétlen baj, csak általában a bábjává válnak.

Mi ne legyünk Kun Lászlók!

De azt sem VÁRhatjuk el minden embertől, hogy alkotó legyen, sőt azok akik azt gondolják hogy azok, nem feltétlen igaz.
De ha eleget VÁRunk, eljön még...

 

Sokszor gondolkodom a fő kérdésen.... nem azon hogy mi az ember,hogy van-e lélek hanem azon
,hogy ezek miért még mindig eldöntetlen kérdések. Ha belenézünk mélyebben az emberi eszmélés kútjába, látjuk hogy mennyivel jobban tudunk kérdezni mint válaszolni és mennyivel nehezebb jó kérdést feltenni ,mint egy viszonylag jó választ.  Csakhogy majdnem semmiben nincs jó válasz abban van hogy 2+2 nyilván néha 5. De hogy lélek van-e ,vagy egyáltalán mi az a lélek. Mert nekem nem válasz az .... biológia kémia folyamatok összessége. Ha elmegy valaki katonának és sérülések nélkül tér haza, mégse tud aludni fél az élettől és ne mondja nekem senki hogy egy fekete ruhás ember miatt, olyan kémia reakciók játszanak le  az agyában hogy fél. Nyilván az emlékek felidézésére az agy szolgál, de a mélyen berögzült dolgok nem hiszem h ott gyökereznének. De ezt csak én gondolom így. Elfelejtettem megemlíteni a blog bemutatásában, hogy előszeretettel hagyok helyesírási hibákat magam után emellett sok az ismétlés a hogy-ozás és a vesszőhiba. De hát úgy hiszem nem ebben rejlik a szöveg tartalma mondhatni ne ítélj külsőről. Ám ezt sajnos nem tartom egy helyes dolognak. Mivel az öltözködés a testbeszéd a testékszerek az ember jellemének bizonyos szintű tükre, és én általában erre használom egyik kedvenc módszerem, a dedukció művészetét.

Imádok megfigyelni általánosítani és a számomra hasznos  dolgokat leszűrni és ebből egy világképet kialakítani,ami állandóan fejlődik. Néha néha olyan dolgokat tudnak nekem mondani ami miatt majdnem kibillenek eszméleti székemből,de ez nem megdönt hanem megerősít átalakítja a tudatom és csak jobbá teszi, mindenkinek erre kéne törekedni és egy sokkal szebb világ lenne. Na de ne ideologizáljunk semmit se. Nem is ez volt a cél csak elkalandoztam.

Visszatérve egyik fontos alapkérdésünkre....
Mit szólnátok ahhoz ha kiderülne az ember 100%-ig biológiai összetételű az érzések kételyek gondolkodás életvitel életszemlélet világlátás és a többi mind csak egyenletek összege. Én megtörnék és hogy miért?

Na ezt mindenki magában döntse el.
Mármint úgy magában, hogy elméletben ez miatt senki se forduljon orvosokhoz hogy bele szeretne jutni  a saját testébe... de hát mindenki elsőre megértette ezt, amúgy is akkor most a szavak jelentésének nincs is ereje? Mert ugye nyílvánvaló de akkor miért nevetek a só vicceken...? örök rejtély

Leírom bővebben miről is lenne só.

Úgy gondoltam belekezdek (egy kis túlzással) egy filozófia tartalmú de inkább csak fejtegetés szerű elmélkedésekbe. A fő cél nem az, hogy bármilyen nemű irányzatot magasztaljak vagy épp szidjak sőt valószínű bizonyos korszakok gondolatok halmazába keresem meg a konklúziókat. Félre értés ne essék én nem mint kimondottan hozzáértőként hanem csupán mint lelkes érdeklődő írom a bejegyzéseket.

Azt is szeretném letisztázni, hogy néha lesznek olyan dolgok is amiket csak én gondolok így ne tessék megsértődni emellett úgy hiszem elvétve lesz humor tartalma is a blognak bár alapvetően komoly tartalmú az egész.