Mostanában, mikor keresgéltem a gondolataim halmazában, nem találtam mást, csak egy kupac, elszórt elmélkedést. Rendszerezni kéne, de nehéz.
Igazából egy híres személy fogott meg, az elnevezésével: „das Man” Heideggertől. Én nem pont, arra gondolok, amire ő picit eltér, de az alapelv ugyanaz.
Sokszor mondják rám, bohém vagyok, egoista, arrogáns stb. Csak ilyenkor, nem látnak mélyebbre. Képes vagyok órákat várni, csak hogy együtt tudjak megnézni, valakivel valamit, hogy ne maradjon le. Sőt, ha kell, inkább megcsinálom a kajáját, így hamarabb odaér. Na ezt többféleképpen lehet értelmezni, mondhatnátok: szolgalelkűség, ami azért erős lenne, és mellesleg téves is. Van benne egy csipet egzisztencializmus is, hisz nekem jó, ha nem kell egyedül nézni a filmet. Az igazság valahol a kettő között van, (mint minden általában) én empátiának becézném. Ez ha nincs meg egy emberben, számomra das Man. Sőt, azt sem preferálom, ha ez az együttérzés, 1-2 emberre korlátozódik, persze nem fogja az ember minden ismeretlennek megkenni, a vajas kenyerét, remélem, így érthetően írom le.
Bennem van, egy segítő kényszer, próbálom jobb, útra téríteni az embereket, főleg akiben látom a szikrát, ez miatt sokan hívnak tudálékosnak stb. Nagyon utálom nézni, mikor elvesznek az értékek, hülyeségek miatt, és lopva, magamnak hazudva, hiszem, hogy jobb lesz ettől a későbbi életük, és az enyém is. Ha ezt csak én érzem így, nyugodtan kövezzenek meg.
Elkanyarodtam, túlságosan is.
Na szóval… vannak olyan emberek, jóba vagy velük, ott ülnek melletted, és mintha, nem is ismernének, köszönni is lusták, aztán mikor, arról van szó, úgy bulizol vele, mintha legjobb barátok lennétek. Lehet, ez csak szúr szemet, túl érzékeny vagyok. Sok ember hangulatfüggő, te jóisten, ez milyen már? Skrizofének leszünk a nap állásától? Tudom én, hogy néhány rossz élmény, történés, igencsak befolyásolja az ember közérzetét, de mégis. Én azt szoktam az ilyen das Man: félig vagy teljesen intoleráns, és néha kenyérre kenhető emberekre, hogy ilyen a jelleme. De ez is téves. Az ilyen emberek, mondjuk úgy elvontak, ami nem azt jelenti, hogy alternatív zenét hallgat, és füvet szív. Az ilyen emberekhez általában vonzódnak mások, érdekesnek titulálják őket, felteszik a kérdést… hogy képesek ennyire leszarni mindent, és csak azzal foglalkozni, ami az ő érdekük. Baromi jól csinálják, tényleg felkeltik az érdeklődést. Nekik elég megmozdítani, a kisujjukat, és máris azt mondják: hűha ő valahol, mélyen, egy jó ember és kedves. Ugyan már… az ilyen emberek, azt élvezik, hogy felnéznek rájuk, hogy sejtelmesek, hogy felsőbbrendűnek tűnnek.
Ha úgy élnék, mint ők, lelkiismeret furdalásom lenne. Igazából, ezekkel az emberekkel, nincs gond. Általában sikeresek, és csak előre lendítik az országot. Akkor mégis, minek írtam megint egy oldalt? Mivel ezeknek az embereknek is szükségük van társaságra, elismerésre, kedvességre. Ők is megteszik ezt, csak mondjuk titokban. De kérdem én, a saját jellemünk, vágyaink elrejtése, nem képmutatás picit? Lássák, csak az emberek mennyire megtörhetetlen vagyok, mondják magukba, közbe pedig otthon a macskájuknak sírnak. Persze azért nem, minden ilyen ember, teszi ezt, ez csak példa volt.
Összességében, az ember, ember marad, minden bajával, érzésével, hülyeségével, kedvességével együtt, sőt ettől válik emberré! Tehát ne rejtsük el, mások elöl a saját jellemünket, mert akkor sosem fog minket senki igazán ismerni.
Az előzőket kérem, ne próbálják ki otthon.
Bármely egyezés a valósággal, csupán a véletlen műve.
